2013. április 20., szombat

Üdvözlet völgylakók!

A blog a gépre vetett naplóm lesz.
Nem a szó szoros értelmében, de mégis olyasmi, mert rólam fog szólni, hogy én hogyan küzdök meg az akadályokkal, hogy végre tényleg az oltárra kerüljek.
Elméletben nagyon sokszor működőképes terveket készítek a fejlődésről, a változásról, hogyan jutok előrébb, közelebb a célhoz. Ezek a gondolataimban tényleg tisztának és logikusnak, sőt elvégezhetőnek mutatják magukat. Csak mikor a testem indulása következne, a kezem mozgatása mosogatás, teregetés vagy a Könyv lapozása közben, vagy mikor a lábam a padlóra tenném, akkor hasít belém a legtöbbször az érzés. 



Felkelhetnék

Fekszem az ágyamban:
lágyan ringatózó bölcső.
Heverésem puha, éjszakai
izzadtság szagú paplanom.

Felkelhetnék,
csoda lenne.

A semmittevés nyugalma
békésen elszenderít.
Riadtam érzem,
hogy bölcsőm
túlring tengelyén.
Fulladva a mélybe
zuhanok.

Felkelhetnék,
csoda lenne.

A mély fenekén
fenekemre huppanok.
Keservesen lépéseket teszek,
kényszerből.
Majd végre visszafekszem,
a semmittevés nyugalma
békésen elszenderít.

Felkelhetnék,
A hideg laminált padló
molekulái lázadni kezdenek:
makroszkopikus szabadság.
Pirosra lakkozott körmöm
vízbe érkezne,
felállva közelíthetnék
egy ismeretlenhez
a vízen járva.
csoda lenne.
                                   2012




Hullámlovas vagyok! És mint ilyen, bármilyen régóta is gyakorlom a hullámok meglovagolását, sosem sikerül hosszabb időn át a magasban maradnom. Bárhogyan is próbálkozom jobb lenni és fejlődni, kis idő elteltével újból szakadék közeledik, aminek a mélyét is elérem hamarosan.
Talán ez épp most van.
Üdvözlet völgylakók!
Régi barátom, Kétségbeesés,
te kínzó, Fájdalom,
újra meg újra visszatérő Csalódottság,
és te se bújj el a bokrok mögé, mert látlak,
Félelem, ott lapulsz!
Amikor felmásznék kínkeservesen újra az emelkedőn, a völgy lakói hűek hozzám, követnek. Minél magasabban vagyok, egyre csak távolodom tőlük, a legmagasabb ponton is hallom suttogásaikat.

Most, itt lenn még elevenek, parazitaszerűen berágják maguk a bőröm alá és belőlem táplálkoznak. Minden ép részt felemésztenek és csak ők léteznek.
Hol van hely a Léleknek? 
Összetépnek belülről kifelé haladva, míg egy barnásra színeződött, fekélyekkel teli üres bőrhalmaz leszek csupán. Nem hasonlítok egy templomra.



Furcsa dolgot érzek: hogy ez a bejegyzés megszületett már (lehetséges ez úgy, hogy ez az első írásom?). És tényleg megszületett legalább egyszer, de még inkább kétszer háromszor évente.

Hát ja, semmi újat nem tudok mondani, semmi bölcset. De most nem is vágyom ilyen bölcselkedésekre, válaszokra igen, magyarázatokban bizonyos kérdésekben, de a működéshez talán van elég okom és az első pár lépést is mintha tudnám. Mintha meg tudnám tenni...

Ma szembesülni szeretnék magammal. Tisztábban látni az elmúlt dolgokat és emiatt reménykedni abban, ami ezután jön.
Majd a suttogást elnémítja Más, nekem lépkedni is elég!

"Ne a régi dolgokat emlegessétek,
ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem,
most kezd kibontakozni,
majd megtudjátok!"  Ézs 43, 18-19


2 megjegyzés:

  1. Örömet hoztál a mindennapjaimba, hogy blogodat olvashatom. Annyira kevéske az az idő, amit egymással szemtől szembe tölthetünk, így ez a blog segíteni fog nekem, hogy beletekinthessek egy kicsit a lelkedben zajló dolgokra. Hajrá! Csak ne hagyd félbe az írást!Kösz a verset is. A tehetségedet ne ássad el, hisz az BŰN, mégpedig nagy, nagy bűn!Aztán visszatérve a "pihenős" témádhoz, nem csodálkozom rajta, hogy szereted az ágyat. Én is szerettem amikor fiatal voltam, de sajnos, eljött az az idő, hogy most már nem vonz az ágy !Az írásod azt jelenti, hogy fiatal vagy! Pusziiii

    VálaszTörlés
  2. Itt találkozhatunk akár minden nap! :)
    Köszönöm a bátorítást.

    VálaszTörlés