"Ez az ajándék olyan volt, mint az Istennek felajánlott jó illatú és kedves áldozat. Ezt Isten szívesen fogadja." (Fil 4,18 EFO)
"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."
(Róm 12,1-2 ÚFO)
Ebben benne van minden, ami foglalkoztat és ami kérdésként folyton felmerül bennem: az elmém, a test, áldozat (önmagam feláldozása), engedelmesség, ajándék, bölcsesség, változás, és a tökéletesség.
Tehát érdemes ezeket a részeket nem csak monoton módon kívülről fújni!
Mert ugye ez ismert szakasz és magában hordozza a veszélyét annak, hogy csupán jól ismert egymás után mondott szavak lesznek. Jól eső nosztalgikus érzéssel keverve, mert mindenkinek jelentenek valamit, de valójában üresek, mert már rég éltek igazán.
Addig eljutottam a nosztalgiában én is, hogy igen, a testünk, ez a földhöz húzó húsdarab, áldozat kell legyen. Legyek önmagam áldozata? (A magányos kannibál a szigeten önmagába harap.) Paradox helyzet, hogy én magam kiiktassam önmagam. Félelmetes és kényszerű megoldásnak tűnik, meg minek vigyek áldozatot, ha az egy ószövetségi gyakorlat, Újabban nincs erre szükség Jézus miatt.
A véres áldozatra, a szegény kis levágásra ítélt birkára tényleg nincs szükség. Jézus önkéntesen meghozott áldozatának "utánzására" viszont igenis van szükségem. Ez pedig önmagam feláldozása.
Szóval eddig eljutottam, gondolatban és elméletben, mint általában szoktam...
De ahogy odafigyeltem minden szóra...
Imádkoztam először:
Istenem elevenedj meg! Legyél kicsit közelebbi, kicsit megfoghatóbb, hogy halljam, hogy mire hívtál el, hogy halljam az akaratod, hogy kettéváljon az én hangom a tiedtől, hogy tudjam, mit akarsz tőlem! Miért alkottál? Miért nem tettél a helyemre egy jobbat, hiszen annyi olyan ember van, aki simán teljesíti azokat a dolgokat, amit én, csak sokkal jobban, kevesebb kérdéssel és kétellyel!
Akarok változni, látod, folyton ezzel bajlódom! Minden apró hibám felismertem, és annyi megoldást találtam, de újra ott vagyok, ahol elkezdtem. Szenvedek mindennel: a lelkemmel, a testemmel is megállás nélkül, megelégedettség nélkül!
Meg akarok elégedni önmagammal. Te értékesnek látsz! Mutasd meg, hogy sikerül ez neked, de emberi módon, mert ha a hatalmasságodra és teremtő szeretetedre hivatkozol, az számomra érthetetlen és tényleg ugyanoda érek vissza, ahonnan indultam!
Csak figyelni akarlak. Mondj valamit, szólalj meg! Hallgatlak, mondd el milyennek látsz.
Taníts meg arra, hogy rád hallgassak, a te igazságodra.
Próbálom irányítani a tetteim, szeretném, ha az elmémmel felfedezett okos gondolatok miatt történne változás. De ehhez, be kell látnom, kevés vagyok! Megvezetett gondolatok soha nem visznek el a megoldásig.
Először Istennel kell lennem, hogy az ő hangját halljam és nem megtévesztő hazugságokat és vádakat, és ne is a saját érzelmektől vezérelt gondolataimat. Hibásan működnek önmaguktól, ezért kell figyelnem Isten hangjára és hinnem!
Isten hitünk mellett a tettünk is várja. A hit engedelmességben elevenedik meg, így fejezheti ki magát.
A testem tehát oda kell szánnom élő áldozatként. Ellentétben a halott állatok feláldozásával. És élő, mert a Szentlélek új életét hordozza. Okos istentiszteletként: nem szertartásosan, kiüresedett minta alapján, hanem elmém akaratával, engedelmesen.
A második vers alátámasztja, hogy változnom kell, sőt azt is, hogy ez folyamat, és ekkor meg tudom ítéli azt hogy mi a helyes és mi Isten akarata. Ami meg nekem a legjobb hír, így megismerhetem a tökéletest! :) Ami mindig is akartam lenni, de amit sosem értem el és sosem fogok; viszont megismerem Isten által az aktuálisan tökéletes döntést.
Megértettem Isten igazságának szabadságát, mélyen, nem csak távoli benyomásként, hanem szinte megfogható tartalomként. Tudom, hogy hova kell jönnöm, hogy lesz békességem és hogy maradhatok kitartó és állhatatos.
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."
Még egy sok százszor hallott szakasz, ami ma megelevenedett :)
Szóval orvosság a félelemre, az Istennel töltött idő. A többit meg Isten megígérte: békességem lesz és a gondolataim nem fognak kalandozni, mert Isten áll őrt felettük!
